Úttalan utakon

Úttalan utakon
létemet taposom.
Zsúfolt vonaton,
képzelt szabadon
csattog monoton
reszkető szívem.

 

Hajnal

Kockába préselt hajnalok
a város szűk utcáin.
Csukott szemmel ásít
az ébredő reggel.
Párás ablakok figyelik
egymást észrevétlen.
Üvegarcukon könny csorog,
ha kibontja aranyfonalát a nap,
s elgurítja a tengerkék égen.

 

Őszi sanzon

A langyos folyó nyálkás kövein
percenként loccsan a víz teste,
a hold íve mögé bújva ködként
szitál az álmos őszi este.
Házak közt, kopott macskakövek mellett
a sárgult fák mereven állnak,
tehetetlen adva át kérges testük
a fájó elmúlásnak...

 

Mikor még...

Mikor még hallgattam
az intő szóra,
s tértem a bűnös rosszról
a szelíd jóra,

Mikor még hittem igaz
e fényes világ
és sírhatok bátran
mindegy, ki lát,

Mikor még nem fájt
az ébredés
és nem marta belém
nyomát a szenvedés,

Mikor még élhettem,
s félhettem szabadon
ha kellett nevettem
máson, vagy magamon,

Mikor még szerettem,
úgy, ahogy akartam én,
kimondhattam bátran,
mindig van remény,

Mikor még volt... volt
Mikor még..
Ma már tudom,
akkor volt a szép.

 

Én még...

Én még láttalak,
sárga csillagok alatt.
Én még vártalak,
ölelő fák alatt.
Én még hívtalak,
jöttél, hallgatag,
csendben egymagad.
Én még akartalak,
de tudtam, többé nem szabad.

 

Arcodról az eső...

Arcodról az eső lemosta tekinteted,
szemedbe néznék, de már nem merek,
szólnék hozzád és nincs szavam,
te ott, én itt állok egymagam...

 

Ha lennék...

Mindenhol szeretnék lenni,

és mégsem vagyok sehol,

szeretnék nyugalmat lelni

messze, valahol.

 

Lelkemnek meleg ágyat,

puha takarót, ha fázik,

szívemnek könnyű létet,

ha gyilkos vértől ázik.

 

Bánatomra hálót dobnék,

testét kettévágnám,

víg órák ringató öle

lenne csak a párnám.

 

Könnyű hópehely, ha lennék

fehér, hideg télben,

ajkad szegletére hullnék

és meghalnék egészen.

 

Csak nézlek

Nézlek némán,

nézlek szótlanul,

nézlek félve,

nézlek nevetve,

nézlek fázva,

nézlek láztól égve,

nézlek ma, most,

nézlek holnap, s mindig,

nézlek, nézlek epedve,

nézlek féltőn,

nézlek álmodón,

nézlek örökké,

nézlek szeretve,

nézlek, csak nézlek...

 

Négysoros

Arctalan napok sorra jönnek,

ágyat bontva a hideg közönynek,

húsába marva a szelíd szavaknak,

lelkünk mély gödrébe bánattüzet raknak...

 

Cseppek

A porban fekvő lábnyomokban

esőcseppek teste koppan,

üveglelkük szertefröccsen,

elolvad a fehér csöndben.

 

 Csak a múlt áll még szótlan

Néhány gyűrött papírcsomó,

kopott sárga székek.

a polcon egy-két könyv,

a falon poros, szürke képek.

Keskeny ablak bámul mereven,

az üveg benne rég kitört.

csak a múlt áll még, szótlan

a jelen már összedőlt.

 

Kereslek

Nagy a csönd szívemben,

sosem hallott némaság,

halk szellő kereng,

mozdul egy-egy ág.

A fehérre meszelt ég alatt

elvesztek a csillagok,

kereslek téged is,

hiába, nem vagy ott.

 

Csendélet

Padlóra feszülő csöndön

lépked a magány.

A beszűrődő fényben

porszemek keringnek.

Elfojtott mondatok

hasalnak fakult

márványkövön.

Néma ajtók várják,

testükön nyíljon a zár.

A vázában hervadt virág

hajtja búra fejét,

és a szobát betölti

a szótalan est.

 

Metamorfózis

Ég és föld két partja közt
lassan csúszik ki az éj,
helyére ólmos, forró
reggel ül, gogös, kevély.
Perceim utakat taposnak,
cipojük lenge porba hull,
ijedten nézem felhőkbe bújva,
a világ miként korcsosul.

 

Akt rózsával

Ágyadban meztelen fekszel,
sóhajtásod hallgatom,
ezer kis szusszanás rózsa
virágzik ajkadon.
Némán nézem, ahogy
a nap fésüli leomló
bársony hajadat,
s csak hull, egyre hull rám
a forró rózsazuhatag.

 

Asszimiláció

Szíved van a kézfogásban,
lelked madarak
szavában,

Szemed virágok szirmában,
halk templomi
imában,

Szerelmed minden ölelésben,
örök tűz
a feledésben.

 

Bogár

Fekszem a porban,
tört páncélom
merül a homokban,
csápjaim tartják
a fekete eget,
kemény talpak úsznak
testem felett.

 

Csendszólam

Felvette hangszerét az éj,
játszik égi dallamot,
húrjain lágyan cseng a mély,
rezegve tücsök szólamot.

Az állomás üres, kihalt,
a trafik is zárva már,
eltemette az est a zsivajt,
a felhon a csend hajója száll.

 

Éjszakai kép

Fehér padok a
nyáresti fényben,
tükörzománc
arcukat nézem.

Holdfoltos hátuk
mosdik az éjben,
lyukakat ásnak
mélyfeketében.

 

Ez jó...

Ez jó, így van ma rendben,
nem én, a kutya sétáltat engem.

Ez jó, így van ma rendben,
koszos apró vagyok a zsebedben.

Ez jó, így van ma rendben,
hagyom, pedig lehetne szebben.

Ez jó, ma így van még rendben,
de már tegnap óta nincs hozzá kedvem.

 

Folk

Madár szállt
a fára,
fuz deres
hajára.
Repült ágról
ágra,
kislány
ablakába.
Eso verte
szárnyát,
vitte szívem
álmát,
pántlikás
koszorúm
legszebbik
virágát.

 

Kopogós

Ringass el, ringass el,
szép szemu kedvesem,
sóhajom, sóhajom
pihenjen szíveden.

Altass el, altass el,
hószárnyú angyalom,
csituljon, csituljon
bennem a fájdalom.

Ébressz fel, ébressz fel,
én édes Istenem,
ne menjen, maradjon
nálam a szerelem.

 

Parttalan égen

A parttalan égen,
fehér napsütésben,
galambok hangja
bújik a szélben.

A parttalan égen,
gyermeki fényben,
csillagok arcán
csordul a vérem.

 

Bízzatok!

Átölelnek a csillagok,

szemükben én is

egy vagyok,

ismernek, tudják nevem,

üdvözölnek saját

nyelvemen.

 

Ígérik, jönnek még

egyszer majd

jobb napok,

mindennap üzennek

parázsló fénnyel:

Bízzatok!

 


Duna-parton
 

 Csónak ring a vízen,

loccsan a hullám

a parton,

tavaszi csodák játéka,

jól komponált

sanzon.

Egy hajó siet,

zászlója leng

a szélben,

alakja szobrot ölt

felhok bús szemében.

 

Hónapok

Januárban, februárban,

prémmel bélelt

nagykabátban.

 

Márciusban, áprilisban,

hidegnek még

foga villan.

 

Májusban és júniusban,

inda szalad,

eso koppan.

 

Júliusban, augusztusban,

fürdünk huvös

patakokban.

 

Szeptemberben, októberben,

szolo lapul

a vederben.

 

Novemberben, decemberben,

havat vet a tél

a kertben.

 

 
Madár
 

A lába zöld, a tolla kék,

felette csillagszín az ég.

 

Karma éles acéldárda,

a mindenség a szabadsága.

 

Szárnya csattog, nehéz balta,

a hajnal szeme csillog rajta.

 

Fészke égo tuzkoszorú,

együtt béke és háború.

 

Hangja forró lázas katlan,

véres zászló, kibontatlan.

 


Egy hajléktalannak
 

Szívemben dobban lépted,

lelkem orzi tekinteted,

azt a felsíró pillantást,

ahogy apróért nyújtod

csontos, ráncos kezed,

azt a néma pillanatot,

rezgést, míg esetlen

ujjunk zavartan összeért,

a pírt arcomon, mit más

helyett akkor, ott én

viseltem sorsodért.

 

 
Ahol Isten van...

Ahol Isten van,

nincs gyulölet,

Ahol Isten van,

ott a szeretet.

 

Ahol Isten van,

nincs harag,

Ahol Isten van,

lelkem szabad.

 

Ahol Isten van,

ott van a fény,

Ahol Isten van,

örök a remény.

 

Valakit, valamit...

Valakit, valamit

mindig várunk,

viasznapjainkból

álmokra váltunk.

 

Valakit, valamit

mindig keresünk,

kintrol gyulölünk,

bentrol szeretünk.

 

Valakit, valamit

mindig elhagyunk,

valamiért mindig

egyedül maradunk.

 

Az éj alatt...

Az éj alatt minden csendesebb,
csillagok ölén fekszem,
szerelmet, örömöt festeni
nem lehetne szebben.
Az éj alatt új élet fogan,
a hold szavamban ragyog,
magamhoz szorítom az idot,
néha boldog vagyok.

 

Butaság

Csak a test, a hús, az
eleven,
csak a gyönyör, a vágy,
betegen,
csak a kép, a szép, a
csábító,
csak a hutlent hunek
hazudó,
csak a bók, csak a csók,
a tömény,
csak a pénz, csak a bank,
a kemény,
csak a most, a van, csak
az érdek,
csak a sok, a több, a
temérdek,
csak a kincs, a nincs, a
bujaság,
csak a magját szóró
butaság.

 

Exodus

Anyáink ezüst hajából
koszorút fon az alkonyat,
ajkukról szelíd madár szól,
hallja mind kelet és nyugat.

Virág terem a szívükön,
lelkükben ég a szeretet,
reményt fognak a fényükön
az ölben ringó gyerekek.

És lassú táncban véget ér,
elszakad az eros vászon,
a színesbol lesz hófehér,
s zeng az égi angyalkánon.

 

Hasonlatok

Hajad fáknak
koronája,
Szemed eso
szivárványa
Ajkad folyó
hullámzása,
Szavad virág
bimbózása,
Csókod tüzek
parázslása,
Lépted fények
villanása,
Szíved napnak
ragyogása,
Lelked lelkem
tükörmása.

 

Hószárnyú pillangók

A tavasz lovagol már
a hószárnyú pillangók
bársony csipkevállain,
köröttük márciusi
tüzek gyúlnak a fákon,
a virágok szirmain.

Sebesen szalad a zöld,
kibontja kendojét a
bárányfelho az égen,
millió pillangószárny
festi meg a szerelmet
az elmosódó kéken.

 

Intim

Félrecsúszott blúzod alól
elovillan formás vállad,
ujjával érinti a nap,
irigykedve nézi szemem,
s ösztönömben vad erovel
töri gátját a szerelem.

 

A remény

Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.

 

Üzenetek

Üzen a föld,

a folyók, a fák,

hallani lehet

a hegyek szavát.

 

Üzen a nap,

a felhok, az ég,

madarak sírják:

ne tovább, elég!

 

Üzen a perc,

a múlt, a jelen,

emlékek égnek

éhes lelkeken.

 

Üzen az éj,

csonka csillagok,

hold ágyán fekvo

lázas angyalok.

 

Üzen a kéz,

beszél a szemed,

és üzenek én,

nekem és neked...

Egy virág ígérete

Egy virág ígérete van benne minden magban,

és az ígéretben fogható a foghatatlan,

aratásban a vetés, ha nincs szívedben Isten,

a sok is nagyon kevés...

 

Alázat

Uram,

mindig azt mutassam,

ami vagyok,

ne akarjak többnek,

jobbnak látszani,

és tudjak mindenkor

az ellenem vétkezonek

gondolkodás nélkül

megbocsátani.

Tudjam határaim,

utam, célom,

ne feledjem, honnan

és merrol jöttem,

és ha bármit teszek,

és ha bármit érek is el,

nem enyém az érdem,

Te vagy mögöttem.

Ember vagyok Uram, gyarló,

de nem bántok másokat,

szeretem a Hazám,

és Beléd vetett hittel,

alázattal, s reménnyel

keresem és várom

Megváltó Igazságodat.




Furcsa most a csend,

a hangod nem szól,

és nem kiált,

valami eltört,

Valaki elment,

oszvégi köd szitált.
 

Üres lett a csend,

fáj és szétfeszít

a hallgatás,

és megint a könny,

és megint a gyász,

egy újabb állomás.
 

Szokatlan a csend,

éget és szorít,

hus mélybe húz,

gyertyák fényébe

bújva sír érted

egy novemberi blues.

 



 

Csak egy tánc
 
Képek, megfakult képek,
 emléked éget,
 még bennem él.
 
 
 Fények, szivárvány fények,
 hamisan szépek,
 mind mit sem ér.
 
 
Minden oly sötét,
 csak a hajnal hívna még,
 csak egy kéz, mi int felém,
 csak egy tánc, mit orzök én.
 
 
Álmok, összetört álmok,
 egyedül állok,
 nem jössz felém.
 
 
Várok, hiába várok,
 egekre szállok,
 ott hív a fény.
 
 
Minden oly sötét,
 csak a hajnal jönne még,
 csak egy kéz, mi int felém,
 csak egy tánc, mit orzök én.

 

Esti blues

 

Az állomás kihalt peronján  álmos este ül,
üres termek rezdülése  a csendben elvegyül.
Sárga táblák szemlesütve  intenek felém,
az ezüst holdnak halvány fénye  hajnalig enyém.
 

A váróterem ablakáról egy plakát néz felém,
gyurött arca észrevétlen mosolyt küld elém.
Kopott padok, tépett csikkek, összetört pohár,
néhány ember szótlanul még indulásra vár.
 

Vár  rám az út, hol a nap és az éj összefut,
hidak visznek a túlsó partra át,
ott a vágyak szülik az álmok városát.

 

 

Furcsa világ

 

Félto kezek, elrejtenek,

szelíd szavak átkarolnak,

huvös csókkal köszön rám a holnap.
 

Hangok, képek, csúnyák, szépek,

szúrós szavak, belém marnak,

bárány szolgál farkasoknak.
 

Izzó szemek, tekintetek,

jönnek, mennek, elszaladnak,

sosem tudom, merre vannak.
 

Ez egy meg nem értett világ,

a föld Istenért kiált.

Az ördög táncol, ordibál,

forog a kerék, és meg nem áll,

forog a kerék, soha meg nem áll.

 

Semmi nincs úgy

 

Üres a város, a kocsma is kihalt,

Zsebemben apró, úgy reggelig kitart.

 

Köszön egy angyal, vagy pillangó lehet?

Nincs kedvem hozzá, hát felolem, mehet.

 

Olcsó a cigi és hideg a kávé,

Volt egy lány, már o is másé.

Elment a busz, nem jön másik,

Semmi nincs úgy, ahogy látszik.

 

Huvös a hajnal, még alszik az utca,

Az sem köszön, aki nevemet tudja.

 

A sarkon vár rám, vagy ez is csak árnyék?

Egy ködre festett kis mámoros játék?

 

Olcsó a cigi és hideg a kávé,

Volt egy lány, már o is másé,

Elment a busz, nem jön másik,

Semmi nincs úgy, ahogy látszik.

Egyetlen egy szóra várok Leírni téged nem lehet, lelked elvakítja szemem, és kék szemeid tükrében több ezer csillag fürdik meg. E két szem kutat és keres. De ó jaj engemet nem lel. Kóborlok tovább és várok, hogy szerelmem végre lásson. És mindig mikor meglátom, egyetlenegy szóra várok, mely lelkem felrepítené, s le, semmi se kényszerítné. Siker kerget, s mikor elér, azt szeretném, hogy te ott légy. Láss engem, mint lovagot, host ki küzd, harcol a jóért, s gyoz. Bárcsak tudnád mit megtennék, hogy te, szépséges, enyém légy. Én tuzön-vízen átkelnék, a világ végére mennék. De az ablakon kinézve, a komor oszt észrevéve, elmúlás, s bú jut eszembe, mert magam vagyok örökre. Naplemente Izzó vörösen fenn van az égen, Lemenoben van Okelme éppen, Hogy átadja helyét a sötétségnek, És benne egy kis pislogó reménynek, Mely a szegény vándornak gyámola, Mi Te vagy nékem minden éjszaka. Szép arcod látom mikor lefekszem, Sötétben pillantását két szemednek, Melyek csillogásánál szebbet soha nem látott az ég, Majd meghalok egyetlen mosolygos pillantásodért! Remélem egyszer majd arra ébredünk, hogy a hold sarlója ott ragyog felettünk. Minden este Jó éjszakat Kedvesem! Bár itt lennél most énvelem. Feküdnénk szépen, csendesen, Csak egymást néznénk szüntelen. Szemeid a gyertyafényben, Mint két csillag ragyognak az éjben. Nem kellenek ide mázos szavak, Szemedbol olvasom gondolatidat. Álmodj szépet Édesem! Ki nem vagy mostan énvelem. Hunyd le szépen két szép szemed, Képzeld, hogy minden este ott fekszem melletted, Csendesen figyelve minden szemrebbenésed. Eso Egy szomorú reggelen Boldog vagyok, Mert épp Rád golndolok. Vidám esocseppek pöttyözik arcom, De nem fázom, miközben ázom, Mert épp Rád gondolok. Mily gyönyörü lehetsz, Ha épp velem lehetsz, Ha turöd, hogy nedves tincseid, Szívem kedves kincseit Szárítsa a szél. Csak Te, és én Este az ágyamban csak arra gondolok, Milyen jó is lenne, ha öledben tartana karod. Nincs kötelezo, nincs muszáj, Bármit teszünk csak rajtunk áll. Messzire dobjuk az agyunk, És csak a szivünkre hallgatunk. Ma este nem hat ránk a külvilág, Azt tesszük amit lelkünk kiván. Eltunik az ido, eltunik a tér, Csak Te vagy, és csak én. Amíg csak élek! Szeretlek Édes, amíg csak élek! Nagy szavak tudom, de én így érzek! Nem tudom, s nem akarom elrejteni mit szívem diktál, Ahogy csillag sem tud nem ragyogni egy sötétlo éjszakán. Remélem a mi fényes csillagunk örökké fenn csillog, Minél sötétebb az éj, annál szebben látszik, hogy ott ragyog, Le nem esik, bár néha mocorog, Mint kötéltáncos meg-meginog, De új erore kapva meglódul a kötélen, Mikor párja mosolygós arca feltünik az éjben. Szeretlek Édes, amíg csak élek, S csak azért élek, hogy boldog légy velem! Álom Mikor a párnádra egy tündérke leszáll, S füledbe suttogja valaki gondol Rád. Valaki gondol Rád, s verset farag Neked, hogy tudja mosolyogsz, s arcod nem takarja felleg. Valaki gondol Rád, s figyel az éjszákaban, hátha meglátja szép szemeid a félhomályban. Valaki gondol Rád, s közben az eget kémleli, rozsával kezében vár, csakhogy Te eljöjj neki. Valaki gondol Rád, s fején örökké az fut át: miért nem vagy vele most, ízlelné nyakad húsát, s illatát! Valaki gondol Rád, érzi ajkaid ízét, ujjaid érintését, de folyton csak felriad, s rájön, álom volt csupán, egy gyönyöru álom. Újra együtt Két hónapja még gondolni sem mertem, Hogy Benned az érzéseket így felkevertem. Mint a pillangók a gyomromban szállnak, Annyira, úgy kell, hogy lássalak, várlak. Ezelott még a bánat könnyeit hullajtottam, S most újra boldogan, de nem meguntan Érzem, hogy megfogod kezem, hogy hozzámérsz, Látom, hogy újra nézel, újra bámulsz, s újra kérsz: Legyek megint Veled, szeresselek megint Téged, Érezzelek, csókoljalak, bízzak Benned, mint régen. Nem kell Neked más, s én sem kérek senkit, Csak azt kívánom, ne legyen már semmi. Semmi, mi nagy viharral törli el, ami köztünk van, Semmi, mi heves zivatarral mossa el, mit kapunk majd. Feltörtek szívünkbol a régi, mély, gyönyöru érzések, Mint ahogyan rablók törnek fel egy nagy pénzzel teli széfet. Tudod Drága? Te is, én is tolvajok vagyunk, leszünk, Mert rájöttünk mindketten, csak egymásnak kellhetünk. Kellünk egymásnak, tán jobban, mint régen, Kellünk egymásnak, így maradjon kérlek. Tudom, hogy szeretsz, csodálsz, s félsz Te is, S én? Én is félek, csodállak, s szeretlek is. Még egyszer Azt mondod, nem bírod tovább, De a küzdelmet feladni? Korán van, még korán... Talán se eleje, se közepe, se vége nincs ennek. De! Van! Szép, szenvedélyes, ám nehéz kezdete. Megbirkózni sok gonddal, bajjal A fontos, hogy harcolj eros akarattal. Isten is megsegít, fordulj hozzá bátran, Hogy ne találhass soha, soha jobbat nálam. Kedvesem! Az a sok-sok édes és gyengéd csók. Vagy úgy érzed, nem voltak azok olyan jók? Nézz a Szíved mélyére, tudod a választ Te is, Ne add fel oly hamar, küzdj értünk Te is! Még egyszer, még kétszer, még sokszor nehezebb lehet, De MINDIG egy a vége, Még egyszer, még kétszer, Még sokszor mondom: SZERETLEK TÉGED! Egyszer Egyszer, mikor minden véget ér, Egyszer, mikor sokszor kérded: miért? Egyszer, mikor nem tudod hol romlott el, Egyszer, mikor a világ fordul fel. Egyszer, mikor úgy érzed, nincs tovább, Egyszer, mikor nem hiszed, hogy léteznek csodák. Egyszer, mikor csak RÁ gondolsz, s nem keveset, Egyszer, mikor kimondanád NEKI utoljára: SZERETLEK ÉDESEM! Elrepült éjszaka Egy hideg, oszi éjszakán, Történt valami, mi délibáb volt csupán. Kértelek valamire, mit nagy nehezen megtettél, De így legalább tudom, hogy igazán még nem feledtél. Nem az eszedre, agyadra hallgattál, Most már fájó, de akkor jó döntést hoztál. Azt mondtam hiányzol, s Te feleltél: ,,Ha tudnád..." Nem tudtam, mit tegyek, hozzád bújtam, most lehet bánnád. Közös emlékek kerültek elotérbe, Mik lassan elszálltak volna felejtobe. Szerettelek, s tán még most is szeretlek, Tudom, hogy Neked sem jó így, ezért kereslek! Szíved szerint cselekedtél, csókoltál, öleltél, Hogy mellettem lehetsz úgy, örültél. Fagyoskodtunk együtt, melegítettük egymást, Hosszú, forró csók után nem is néztünk semmi mást. Vágyamat teljesítetted, de ha átgondolod, A tiéd is ez volt, bárhogy mondod. Miért nem tud már a szív az elso lenni? Miért nem tud már minden könnyen menni? Szabadságot akarsz, De szívedben mást takarsz. S kérdésemre: ,,Mi lesz holnap?" Válaszod csak annyi: ,,Nem tudom, de félek, Szívemre kell hallgatnom. Segítséget Istentol remélek, S melletted kell maradnom!" Te vagy ki kell Elhiszem, tudom, s csak éreznem kell, Szívemnek lelkemnek Te vagy ki kell. Álmomban is csak Te vagy kit kereslek, Tudd, hidd, s érezd, hogy szeretlek. Rád gondolok reggel, délben, s este is, S ha mellettem lennél, még jobb lenne ez is. Nem kutatom a hibákat, gondokat, inkább lenyelem, Hogy megint együtt lehetünk ez Kegyelem. Bármivel megbántalak, rosszat okozok Neked, Bocsáss meg kérlek, s hadd legyek Veled. Veled, ki mindig eluzi rossz kedvem, bánatom, S Ki még akkor is velem van, ha álmodom. Két virág a szemed Két virág a szemed, Amint nyitogatod Szempilláid mögött A lélek-ablakod. Bársonyos két kezed Egy égi fa ága, Lenge esti szello Lépted suhanása. Csillagok csillaga A lényed varázsa- Szelíd szavak színe Ajkaid rózsája. S eljön az este is, Amint csukogatod Szempilláid mögé Szerelmes ablakod. Neked adnám Neked adnám a világot, az egészet, ezt a valót, az elmúló pillanatot, s az örök maradandót; a mennyei fényeket, s a földi boldogságot, a kialudt vágyakat s az elérheto álmot. Neked adnám még a kicsordult könnyeket, a ki nem mondott szavakat, és az elveszett perceket. a huvös reggeleket és a forró éjszakát, a szenvedélyes heteket, és a nap aranyát. Neked adnám én, ha nem kérnéd akkor is, az életemet s lelkemet, ha elvennéd akkor is. Neked adnám mindezt, ha megígérnéd végre, hogy szívedben szívemnek szállást adsz örökre. Angyal Angyalként mindig melletted állok, még ha félek is, akkor sem hátrálok, orzöm a lelked, követem lépteid, figyelemmel kísérem mind a tetteid. Ha álmos vagy elringatlak, ha szomja vagy megitatlak, ha megéheznél tolem enni is kapnál, s ha szükség lenne rám, mindig megtalálnál. Álom Kór valék, fájdalmaimnak Szenvedém nagy kínjait; Jött az éj szelíden végre, S könyörulve békeségre Álmaim karába vitt. És láttam ott A szoke lányt, Nem hidegen Már szum iránt; Hozzám voná A szerelem, S eget lele E kebelen, S én piruló Lángajakán, Mézcsókjait Lecsókolám. És újra csók, S megannyi csók, S oly édesek! S oly lángolók!! Ily álmakat adjatok, isteneim, És marhat a fájdalom, a fene kín; Én turni fogok, - valahára talán Majd égi való jön az álmak után. Elso szerelem Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arculatja szebb volt. Messze bércek kékello homályán Bájjal ég az arany esti csillag; A leányka nefelejcs-szemében Tündérfénnyel szebb csillagzat égett. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben; Nyájasabban kelt a lányka hangja Ajaki paradicsom-kertébol. És ha tiszta a liget virágit Gyémánt-cseppel élteto patakcsa: Tiszta volt a lyányka keble szinte, Tiszta szíve, tiszták érzeményi. A leánykát hévvel én szerettem, Ot szerettem elso szerelemmel, Érte gyúltam orült gerjelemben, S haj, a végzet elszakaszta durván, Elszakaszta mindörökre tole! Hagyjatok, ha néha álmim otet Elragadtan a dicsoet festik, Oh barátim, hagyjatok zokogni: Veszteségem szörnyü, mondhatatlan!